Duna-Tisza Csatorna

2010.03.31. 19:36

"Kéne egy a Tiszát a Dunával öszve kap-tsoló ujj hajókázható Tsatorna"                        

írta Dillher báró 1715-ben őfelségéhez eljuttatott felterjesztésében.                                 A Pest és Szolnok közötti vízi út megvalósítását három hónapi munkával gondolta kivitelezni úgy, hogy a területileg érintett 16 vármegye lakossága ásná azt ki, mindegyike kerek egy mérföldet.

 A Csati története

Európában Spanyolország mellett csak a Duna-Tisza közét veszélyezteti elsivatagosodás. A csatorna - mely nem csak a vízutánpótlást szolgálná, hanem a hajózást is.

 Politika és tervek

A Duna-Tisza között fekvő területen csaknem 800 ezren laknak, sokan közülük a mezőgazdaságból élnek s a környezetük mikroklímájának megváltozása következtében napi kenyérkeresetük kerülhet veszélybe.

Gazdasági oldala

A csatorna Ócsától 5 km-re található,Bugyi irányában

"Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című bohózat Csokonai legjobb vígjátéka. A bohózat műfajának megfelelően a darab valamennyi szereplője nevetséges,torz alak. Ha a megcsalatott Karnyóné sorsa kelt is némi szánalmat, a groteszk öngyilkossági jelenet,majd a halottnak hitt férj érkezése, a tömeges halál, majd a halottakat feltámasztó tündér megjelenése teljesen burleszk hatású. Nem ellensúlyozhatja ezt az a néhány franciaellenes "hazafias" kirohanás sem, amelyet Csokonai az előadáson megjelent előkelőségek kedvéért erőltetett a darab befejezésére"

Program: Március 28 vasárnap

2010.03.26. 00:24

dabasiak,némediek, gyáliak,és mi ócsaiak....

mazsorettek,rendőrök,ijászok,fúvós zenekar...

Energy Kid's

 

 Garden Party és Rock Shock....

 

Oxigénes víz.....aura fotózás, és kártyajóslás is lesz ! ! ! !

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

--------------------------------------------------

 

 

--------------------------------------------------

 .

 

 

 

Helyszín: Katolikus Kultúrház

időpont: márc.24. szerda  18 óra

szervezö:Ócsai Polgári Kulturális Egyesület

Téma: egészséges életmód
és az egészséges táplálkozás

ingyenes!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-----------------------------------------------------------------

Szt Patrik napja

2010.03.17. 05:38

Írország nemzeti ünnepe

 

„Legyen az út oldaladon, a szél mindig körülötted, a nap, mely melegen ragyog arcodon és az eső, mely édesen hull a környező mezőkre, és míg újra találkozunk, Isten óvjon tenyerén.”

 

Szt. Patrik

 

 

Imával, zenével ünneplik Szt. Patrik – Írország védőszentjének – napját, aki 30 év apostoli munkája során keresztény hitre térítette az íreket.

 

 

A Zöld Sziget minden jelképe Szt. Patrik legendás alakjához kötődik. Hozzá, aki 300 templomot alapított és 120 ezer embert keresztelt meg. Nagyon kevés szent olvad egybe ilyen szorosan egy nép életével, mint Írország védőszentje, aki – a sors iróniája – nem is volt ír. Nemes származású volt, feltehetőleg Wales-ben született. Kalózok foglyául esett, akik eladták egy ír pásztornak, majd tőle szerencsésen elmenekülve az európai kontinensre ment tanulni. Írországba visszatérve, Szent Patrik 431-ben kezdte meg hittérítő tevékenységét, munkájának köszönhető a katolikus vallás- teljesen meghódítva a szigetet- mintegy 800 évig virágzott Rómától függetlenül

 

 

 

 Film :

 

 

Március 15.

2010.03.14. 15:03

 

Városi ünnepség kezdete: 15 óra

Helyszín:Halászy Károly Ált. Iskola udvara

(rossz idő esetén: Szabadidőközpont )

 

-Himnusz

-beszéd (B.K.pmh)

-A 4.B ünnepi műsora

-beszéd (Dr.Sz.L.   Ogyk,PmKgyE)

-koszorúzás  (D.K.pm   , M.L. isk.ig.)

-Szózat

-fáklyás felvonulás a temetőig

-koszorúzás Halászy Károly sírjánál (B.J. ök.)

-zene ( Ócsai Fúvószenekar)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 1

 

 

--------------------------------------------------------------------------------

Kalimba Együttes

2010.03.09. 20:56

Elkészült a Kalimba honlapja

Vannak képek,video,vendégkönyv,tagok,fellépések,,stb

 

Köszönhetjük : Gravitydrummernek

Kalimba Ütőegyüttes Honlapja

 

thx!

 

 

Kodály Zoltán

2010.03.06. 16:05

Ma 43 éve halt meg Kodály Zoltán

Emlékezzünk:

 

Nőnap

2010.03.06. 00:34

Helyszín: New York

Időpont: 1857.március 8.

A textilipar női dolgozói úgy gondolták, hogy az emberibb munkafeltételeket és magasabb fizetést követelnek,tüntetés formájában New York utcáin.
 

Következményei:

Nemzetközi Munkásszövetség Kongresszusainak határozatai:

A nök helye nem csak otthon van , hanem hivatalosan munkát végezhetnek

Nök választójogának érvényesitése

Nemzetközi Nönap megalapitása

 

Magyarország:

1913-ban csatlakozott

 

Boldog Nőnapot!

 

 

 

 

 

.

 

 

északi oldal:

 

 

 

déli oldal :

 

 

 

Ma történt

2010.03.04. 00:34

Március 4.

 

A hadadi csata 

Dátum:

  1562. március 4.

Helyszin:

Hadad

Várát 1399-ben említik először

Távolság: 290 km

Harcoló felek:

Magyar királyság és Habsburg Ausztria   :   Erdély

Kimenetele:

Ferdinánd magyarországi vezérei legyőzik János Zsigmondot.

János Zsigmond ( II.János magyar király)

halála: 1571 március 14.

II. János magyar király sirjába egy arannyal bevont ezüst táblát helyeztek a következő szöveggel:

"Felséges Második János Fejedelem, Magyarország, Dalmácia, Horvátország stb., a néhai őfelsége, János király, a lengyel Zsigmond király és Bona királyné leányától származó Izabella királyné fia, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország, stb., választott királya, isteni sugallatból felékesítve a nyelvek adományával, az élet tisztaságával, a lelkierővel, hadi szerencsével, hadicsellel és az összes hősi erénnyel, a harc és az igazi kegyesség kedvelője, korának XXXI. évében, március XIV. napján hajnal előtt három órakor az ővéinek leptikus betegségekben, a kíméletlen halál elragadta őt, akiben a magyar nemzetség királyi magva, jaj, teljesen megszakadt, és fejünk koronája valóban lehulott, a hatalom pedig a külső nemzetekhez sodródott. Krisztus születésének MDLXXI. évében."

 

 

 

2010.02.25. 21:22

Konyha

 

 Sült Márna

(Barbus barbus)

 

 

Hozzávalók: 1 márna (2-3 kg) 2.5 kg kősó vagy tengeri só, 3 gerezd fokhagyma, 2-3 ág citromfű, 30 dg spenót, 3-4 paradicsom, 1 uborka, fél fej édes fehérhagyma, 1 csomó újhagyma, 1-2 marék olívabogyó, 1 citrom, pár csepp olívaolaj

 

 

A márnát alaposan meg kell tisztítani. Ha a tepsiben keresztben sem fér el le kell vágni a fejét, farkát. A tepsi aljára ujjnyi vastagon sót szórunk. A márna hasát durva szemű tengeri sóval enyhén besózzuk, a hasüregbe beledugjuk a citromfüveket és a félbe vágott fokhagymagerezdeket. Ráfektjük a sóágyra, majd annyi sót szórynk rá, hogy mindenhol jól befedje. Kissé meglocsolgatjukvízzel, hogy összeálljon, és megpaskolgatjuk kézzel. A lényeg, hogy mindenhol alaposan fedje a só. 200 fokos sütőben egy óra alatt megsütjük. Kisebb hal esetén 50 perc is elég lehet, a lényeg, hogy kalkuláljuk be azt is, hogy a nagy mennyiségű sónak idő kell, míg átmelegszik. Az egy óra leteltével késsel óvatosan rést ütünk a sópáncélon, amit lefejtetünk a halról. Tálaláskor a bőrét húzzuk le, amit pedig nem fogyasztunk el azonnal, azt húzzuk le a sóágyról, mert levet ereszthet, és túlzottan sós lehet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

forrás:lorien.blog.hu

 

Desszert

 

Sült málna

 

Hozzávaló:
50 dkg mirelit, vagy friss málna
1 evőkanál cukor
1 vaníliarúd

 

A morzsához:
Kb. 10 dkg kalács
5 dkg barna cukor
1 kávéskanál reszelt citromhéj
½ kávéskanál őrölt fahéj
5 dkg puha vaj

A sütőt előmelegítjük 200 fokra.

A málnát, a cukrot és a vaníliarúd kikapargatott belsejét összekeverjük egy kerámia, 24 cm átmérőjű, kb. 4 cm magas, fodros peremű ún. gyümölcstortaformában. (Ha mirelit málnát használunk, fagyosan használjuk.)

A kalácsot 2 cm vékony szeletekre vágjuk, a szeleteket elnegyedeljük, majd késes betétű robotgépbe tesszük. Hozzáadjuk a barna cukrot, a reszelt citromhéjat, az őrölt fahéjat és a puha vajat, aztán az egészet durva morzsára dolgozzuk össze a géppel.

A kalácsmorzsát egyenletes rétegben ráhintjük a málnára, és az édességet 15-20 perc alatt aranybarnára sütjük a forró sütőben. Ha kész, várunk vele néhány percet, majd tálaljuk.

 

Forrás: www.stahl.hu

 

Tánc

2010.02.18. 18:27

Kezdő KUBAI SALSA tanfolyam indul Ócsán az Egressy Gábor Szabadidőközpontban.

Indulás február 19-én 19 órától, a 90 perces órák minden héten, péntekenként lesznek!

Ha szeretnél szórakozva, könnyedén megtanulni táncolni, ha vonz a latin zene,ha érzed a ritmust, vagy ha csak kikapcsolódni, mozogni vágysz..
Partner nélkül is jöhetsz!

Program hétvégére

2010.02.16. 18:29

-------------------------------------------------------------------

 

..................................................................................

----------------------------------------------------

Megváltozott (2)

2010.02.14. 18:57

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(Megváltozott az www.ocsa.hu kinézete, most hétvégétől

de ...valami hiányzik.)

 

(Eltünt a fórum lehetőség a weboldalról.)

 

 Ma hétfő reggeltől visszaváltozott a régi weboldal és rajta a  fórum:)

 

 és valami teljesen más:

Olvasnivaló:

A cenzúra információk hozzáférhetőségének és terjesztésének a felügyelete, elsősorban politikai és morális alapokon. Szűkebb értelemben csak az államilag gyakorolt, külön erre a feladatra alakult szervek által végzett információ-szűrést nevezzük cenzúrának (amely elsősorban a hírlapok és műalkotások megcsonkítását vagy betiltását eredményezheti), tágabb értelemben azonban az információknak a szélesebb nyilvánosság elöli mindenfajta elzárását szokás (sokszor vitatható helyességgel) cenzúrának nevezni.

A problémák akkor jelentkeznek, amikor az információk cenzúrázása az emberek széles körű érdekei ellen hat, mint például hozzá nem értés, korrupció vagy bűnözés leplezése. A cenzúra mindig is hajlamos volt a művészet bizonyos formái elleni fellépésre, gyakran azért, mert a művészek tagadni akarták az ízlés határait, és ezzel kihívásokat intéztek a hatalomhoz.

forrás:wikipédia

 

Szülinap

2010.02.10. 01:19

 1 éves

1 hónapos

1 hetes

1 napos

1 órás :)

 

lett ez az oldal...Ünnepeljünk:)

Torta,meglepetés,ajándék,zene

ÚJ rovatok:

Konyha

Torta,meglepetés,ajándék.zene  ....

Torta

Hozzávalók:

  • 16 szelethez:
  • 1 kerek piskótatorta (24-26 cm átmérőjű),
  • 5 dkg cukrozott narancshéj,
  • 5 dkg cukrozott citromhéj,
  • 10 dkg mazsola,
  • 1 dl rum,
  • 3 dl tej,
  • fél rúd vanília,
  • 1,5 dkg zselatin,
  • 3 tojássárgája,
  • 20 dkg cukor,
  • fél citrom reszelt héja,
  • 4 dl tejszín
  • a díszítéshez:
  • 2 babapiskóta,
  • 2 dl tejszín,
  • 2 tasak vaníliás cukor,
  • 1 tasak habfixáló,
  • 1 evőkanál pirított mandulaforgács,
  • 16 szem cukrozott cseresznye

Elkészítés:



1. A cukrozott narancs- és citromhéjat apróra vágjuk, és a mazsolával együtt meglocsoljuk a rummal, 1 órát érleljük benne.

2. A tejet felforraljuk a felhasított vaníliával, hagyjuk langyosra hűlni, leszűrjük. A zselatint vízben beáztatjuk (a tasakon lévő utasítás szerint).

3. A tojássárgákat habosra keverjük a cukorral és a citromhéjjal, apránként hozzáadjuk a vaníliás tejet, vízfürdőben, állandóan keverve sűrű krémmé főzzük. Lehúzzuk a tűzről, hozzáadjuk a zselatint, és elkeverjük benne, hagyjuk kihűlni.

4. A tejszínt kemény habbá verjük, és kíméletesen a krémhez adjuk. Belekeverjük a mazsolát és a cukrozott gyümölcsöket.

5. A piskótatortát 3 lapra vágjuk, arányosan elosztva megkenjük őket a krémmel - jusson az oldalára és a tetejére is. A babapiskótát megreszeljük, beszórjuk vele a torta oldalát, 3-4 órára hidegre tesszük.

6. Tálaláskor kemény habbá verjük a tejszínt a vaníliás cukorral és a habfixálóval, csillagcsőrös nyomózsákba szedjük, és habrózsákat nyomunk a torta tetejére. Megszórjuk a pirított mandulával, a cukrozott cseresznyeszemekkel díszítjük, csokoládébóbitákkal csinosíthatjuk.

1 szelet: 979 kJ/238 kcal

 

www.mindmegette.hu/oroszkremtorta.recept

 

Képek

 

 

Tudomány

 

Ajándék robot

 

Letölthető robotért ide Katt :)

 

Újság helyett:

 

Épül az első magyar műhold

 

 

 

 

 

 

 

info:www.urvilag.hu

 

 

 

Pál utca

2010.01.28. 20:41

Olvasni való:

A Pál utcai fiúk

 

Nézni való:

Hallgatni való:

 

 Láttni való:

2010. február 16-án kedden, 14 óra

Egressy Gábor Szabadidőközpont

  A Pál utcai fiúk

2 részes színdarab

Jegyárak: 800 Ft, 1000 Ft

 

Véradás

2010.01.14. 19:16

Véradások Pest megyében

Vizkereszt

2010.01.05. 19:42

 

 

 

A nyugati kereszténység minden évben ekkor emlékezik meg a napkeleti bölcsekről, Gáspárról, Menyhértről és Boldizsárról. Ezeknek a neveknek mind január 6-án van a névnapja. A keleti keresztény egyházak Jézusnak a Jordán folyóban Keresztelő Szent János által való megkeresztelkedését ünneplik ezen a napon.

 

A magyarság körében különböző népszokások alakultak ki a századok során, amelyek a vízkereszt ünnepéhez kötődnek. Megszentelték a vízzel a házakat, az ólakat. A bölcsőre is szent vizet hinttek. Házak megszentelésénél alakult ki az a szokás, hogy a házakra a három napkeleti bölcs kezdőbetűjét vésték fel, így: G + M + B. Ez egy 15. századi eredetű szokás

forrás:wikipédia

2010

2009.12.31. 19:54

 

 

 

 

 

 

 

 

2010

Boldog Ünnepeket!

2009.12.24. 13:56

Samuel Barclay Beckett

2009.12.22. 19:09

"A tigris megfontolás nélkül rohan a tigristestvére segítségére. Vagy elbújik a legsűrűbb bozótba. A kérdés nem ez, hanem az, hogy valójában mi dolgunk van itt. Szerencsére tudjuk. A világ iszonyatos zűrzavarában egyetlen tény világos: Várjuk, hogy megérkezzék Godot."

 

Beckett info (wikipédia)

Karácsonyi programajánló

2009.12.15. 00:51

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 








 

Luca nap

2009.12.13. 13:13

Az az ember, aki december 26-án, a keresztúton, az éjféli misére elviszi és feláll rá, megláthatja, hogy a gyülekezetben ki a boszorkány, mert akkor azok szarvat hordanak. Utána azonban lóhalálában menekülnie kell haza, mert különben széttépnék a boszorkányok. A hazaúton mákot kell elszórnia, mert a boszorkányok kötelesek a mákot felszedni, s így a Luca széke készítője megmenekül a bosszújuktól. Ha a Luca-széke készítőjének sikerül szerencsésen hazaérnie, a széket el kell égetnie, fokhagymát kell tennie a kulcslyukba, kést kell vágni a bal ajtófélfába és keresztbe kell állítania a söprűt.

forrás:Wikipédia.hu

 

 






 

Boldog Mikulást!

2009.12.06. 17:25

Mindenkinek Boldog Mikulást !

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ahogy a gyerekek látják (olvani való)

 

 


Meglepetés ajándék! Mikulás játék kicsiknek és nagyoknak

 



 

süti beállítások módosítása