Ócsáról röviden

2010.06.25. 00:46

Szt Patrik napja

2010.03.17. 05:38

Írország nemzeti ünnepe

 

„Legyen az út oldaladon, a szél mindig körülötted, a nap, mely melegen ragyog arcodon és az eső, mely édesen hull a környező mezőkre, és míg újra találkozunk, Isten óvjon tenyerén.”

 

Szt. Patrik

 

 

Imával, zenével ünneplik Szt. Patrik – Írország védőszentjének – napját, aki 30 év apostoli munkája során keresztény hitre térítette az íreket.

 

 

A Zöld Sziget minden jelképe Szt. Patrik legendás alakjához kötődik. Hozzá, aki 300 templomot alapított és 120 ezer embert keresztelt meg. Nagyon kevés szent olvad egybe ilyen szorosan egy nép életével, mint Írország védőszentje, aki – a sors iróniája – nem is volt ír. Nemes származású volt, feltehetőleg Wales-ben született. Kalózok foglyául esett, akik eladták egy ír pásztornak, majd tőle szerencsésen elmenekülve az európai kontinensre ment tanulni. Írországba visszatérve, Szent Patrik 431-ben kezdte meg hittérítő tevékenységét, munkájának köszönhető a katolikus vallás- teljesen meghódítva a szigetet- mintegy 800 évig virágzott Rómától függetlenül

 

 

 

 Film :

 

 

Samuel Barclay Beckett

2009.12.22. 19:09

"A tigris megfontolás nélkül rohan a tigristestvére segítségére. Vagy elbújik a legsűrűbb bozótba. A kérdés nem ez, hanem az, hogy valójában mi dolgunk van itt. Szerencsére tudjuk. A világ iszonyatos zűrzavarában egyetlen tény világos: Várjuk, hogy megérkezzék Godot."

 

Beckett info (wikipédia)

hit, remény, szeretet, öröm

2009.11.29. 00:01

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Adventről olvass többet

Programok Adventre

 



 

Madárvárta

2009.05.10. 13:04

 

 

 

 

Ócsai Madárvárta Egyesület

Infók,képek....

www.omve.hu

Tavasz

2009.05.07. 23:02

 

 

 

 

 

 

A cseresznyének minden része gyógyhatású, tisztítja a szervezetet,

jót tesz az ízületeknek és a cukorbetegségben szenvedőknek

a cseresznye magja széttörve fogyasztható, a szárából pedig teát lehet főzni.

A cseresznye (prunus avium) a közel-keletről származik, hozzánk a török hódítás idején jutott el. A görögök az istenek eledelének tekintették, Kínában és Japánban pedig - főleg a cseresznyevirág - a tavasz, az ifjúság, a megújulás jelképe.......

......link

Gayer József és Ligeti Ferenc irása:

Készült a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutó Intézet Kht.

kiadásában 2006-ban

 

ELŐSZÓ

 

Az elmúlt években tapasztalt – a klímaváltozással is összefüggésben lévő – nagy-

intenzitású csapadékok és azok települési károkozásai szükségessé teszik a

csapadékkezelő rendszerek tervezésének és üzemeltetésének újragondolását. A

belterületi vízrendezésnek minden bizonnyal nagyobb figyelmet kell szentelni a

jövőben, ha a hazai életkörülményeket európai szintre kívánjuk emelni, és ebben

jelentős szerepe lesz a vízgazdálkodás irányításának, valamint az önkormányzat-

oknak. A fennálló és várhatóan fokozódó mennyiségi és minőségi problémák (a

változások és hatásaik) sürgős beavatkozásokat (válaszokat) igényelnek. Ahelyes

válaszok megtalálásához pedig segítségünkre lehetnek azok a hazai kutatási ered-

mények, melyek, nyomon követve a szakterület külföldi példáit is, a tendenciák

figyelembe vételével alakítanak ki stratégiát és javasolnak megoldásokat.

Örömömre szolgál, hogy a VITUKI Kht. kutatási jelentéseinek sorozatában

2006-ban megjelent Települési vízgazdálkodás, csapadékvíz elhelyezés c. kötet

a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium támogatásával javított kiadásban

is megjelenhet. Ezáltal lehetővé válik, hogy az önkormányzatok illetékeseihez is

eljussanak a szakterület legújabb eredményei. Akönyvben a legkorszerűbb szak-

irodalom áttekintésén túl olyan a Víz Keretirányelv szellemiségét is tükröző

gondolatok találhatók, mint pl. a vízgyűjtő-gazdálkodás és a települési vízgaz-

dálkodás rendszertani összefüggései, a klímaváltozás hatásának ellensúlyozásá-

ra javasolt megoldások, a csapadékvíz mennyiségi és minőségi kezelését bemu-

tató módszerek.

Bízom benne, hogy a kiadványt az elmélet és a gyakorlat szakemberei, így a vá-

rosfejlesztésben és üzemeltetésben dolgozók is haszonnal tudják forgatni

 

 

süti beállítások módosítása