Budapesti programok
2013.08.19. 16:36
.
Augusztus 20.
Budapest
2013. augusztus 20. (kedd)
9:00
Katonai tiszteletadás Magyarország lobogója előtt és tisztavatás
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem újonnan végzett honvédtiszt-jelöltjei az állami vezetők, a szülők, a hozzátartozók és az egész ország nyilvánossága előtt teszik le a tiszti esküt. Az ünnepségen beszédet mond Áder János, Magyarország köztársasági elnöke és Hende Csaba honvédelmi miniszter.
10:00
Családi programok
Népművészeti előadások és koncertek várják a Clark Ádám térre látogatókat. Gólyalábas kavalkád, tortaavató ünnepség, hagyományőrző táncosok, népdalénekesek, valamint az Ének Iskolája produkció műsora igazi családi szórakozást ígér.
14:30
Ökumenikus kenyéráldás
Mesterek és határon túli fiatalok részvételével Bence Imre, a Budai Evangélikus Egyház esperese megáldja az ünnep jelképét, a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyeret a Clark Ádám téren. Ünnepi beszédet mond Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára és Nagy Gábor Tamás, a Budavári Önkormányzat polgármestere.
17:00
Ünnepi szentmise és Szent Jobb-körmenet
Az Ország Kenyerét a Szent István téren szentelik meg az ünnepi szentmise alkalmával. Az ünnepi szentmise után a Szent Jobbot a Magyar Honvédség alakulatai és a körmenet kíséri a Szent István Bazilikától.
18:30
„Fölszállott a páva” produkció
A „Fölszállott a páva” résztvevői nemzeti kultúránk legősibb ágát, a népi kultúrát tartják életben. A nagysikerű műsor résztvevőinek előadását a Clark Ádám téren tekinthetik meg az érdeklődők.
19:30
Ünnepi komolyzenei koncertek
Demény Balázs zongoraestje a Fasori Református templomban
Fassang László orgonaestje a Szt. Anna templomban (Batthyány tér)
21:00
Ünnepi tűzijáték a Duna-parton
A három uszályról és a Lánchídról fellőtt rakéták látványa szolgáltatja a hagyományos ünnepi fényjátékot.
22:00
Ákos koncert a Dózsa György téren
A koncert helyszínén, az I. kerületi Dózsa György-szobornál, a tűzijáték 21 órától kivetítve látható majd.
A budai Várban Mesterségek Ünnepe, a budai rakparton Gasztrosétány szórakoztatja a látogatókat egész nap.
Az idei évben a hagyományos parlamenti nyílt nap program a Kossuth tér rekonstrukciós munkálatai miatt elmarad!
A nemzeti ünnep programjai a Balatonon
Idén számos rendezvény várja az ünneplőket a Balatonnál.
Ünnepi tűzijáték 21 órától Balatonfüreden, Balatonlellén, Keszthelyen, Siófokon, Zamárdiban és Zánkán.
További koncertek és ingyenes családi programok: Balatonboglár, Fonyód, Révfülöp, Tihany és Veszprém.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.