Csúszik a projekt
2011.10.19. 09:51
"A friss hírek szerint a 420 épület megvalósítását célzó
közbeszerzési pályázatot, amin kiválasztják majd az
építészeket, a kivitelezőt és a technológiát, csak a
jövő év elején hirdetik meg. Bár korábban a
Belügyminisztérium reményei szerint már a jövő év
elején megkezdődött volna az építés, és 2012
márciusára már el is készült volna az első blokk,
úgy tűnik, csúszik a projekt." Forrás: index.hu
"Az ötletpályázat céljai között szerepelt ugyanakkor
az is, hogy a perifériára szorult emberek kiszolgáltatottsága,
illetve a társadalmi feszültségek feloldása összefogást
sürget. Nagy kérdés azonban, hogy a társadalom szélén
tengődő, hasonló gondokkal küzdő devizahitelesek
tömbösítése mennyiben tudja feloldani a
társadalmi feszültségeket." Forrás: penzcentrum.hu
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.