Óraátállitás
2010.10.31. 07:35
Október 31. vasárnap kezdődik a téli időszámítás,
az európai gyakorlatnak megfelelően hajnali 3 órakor
2 órára kell igazítani az órákat
Óraátállítás célja
Az óraátállítás célja az volt, hogy a nappalok minél jobban
egybeessenek a lakosság megszokott ébrenléti idejével,
ami reggel héttől este tízig tart.
Kezdete
Az óraátállítás először 1976-ban, három évvel az első
olajárrobbanás után vezették be Franciaországban.
A hatóságok a lépést azzal indokolták, hogy az akcióval
300 ezer tonna kőolajnak megfelelő energia megtakarítás
érhető el. Magyarországon 1980 óta alkalmazzák évről-évre
a nyári időszámítást, amelynek szintén az volt a célja,
hogy energiát spóroljunk meg. A nyári-téli időszámítást
jelenleg egy kormányrendelet szabályozza, amelyet az Unió tagállamaiban érvényes szabályhoz igazítottak. Eszerint a nyári időszámítás minden év március utolsó vasárnapján kezdődik és október utolsó vasárnapjáig tart.
Megtérül az óraátállítás?
A vélemények ma már megoszlanak óraátállítás kapcsán, mivel energiafogyasztási szokásaink 1980 óta nagymértékben megváltoztak. A legújabb számítások szerint az energia fogyasztás átalakulása miatt már nem lehet az óraátállítással energiát megtakarítani.
Az óraátállításból adódó megtakarítás legnagyobb része abból adódott, hogy a közvilágítást elég volt egy órával később bekapcsolni. Ma azonban a modern energiahálózatok és a közvilágítás is automatikusan működik, mindig alkalmazkodik az éppen aktuális fényviszonyokhoz. Így a lámpák ki és bekapcsolása a sötétedéssel egy időben történik meg. Az éjszaka hossza pedig független attól, hogy az óra éppen hány órát mutat. A fogyasztási szokások megváltozása, az egyre szaporodó háztartási készülékek használata jócskán megnövelte energia igényeinket. Legjobb példa erre a tévézési szokásaink változása. Míg régen 1-2 tévécsatorna adásait tudtuk nézni, azt is csak este 10 óráig, addig ma nem ritka, hogy 100 tévécsatorna vételére van lehetőségünk és éjjel-nappal sugározzák az adásokat.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.