.

Ócsa

Vasút

 

 

 

 

 

 

 Elkészült a vasúti körgyűrű déli részének megvalósíthatósági tanulmánya. Teljes hossza 196 kilométer lenne, az ára 300 milliárd forintba kerülne.

 

 

 A feladatot a konzorcium közbeszerzésen nyerte el, amelyet az MLSZKSZ és a MÁV Zrt. közösen írt ki.A tanulmányon dolgozó független szakemberek hat lehetséges nyomvonalsáv, alacsony-, közepes- és magasműszaki szintű kiépítettségét vizsgálták.Ezek közül a Komárom-Bicske-Ercsi(dél)-Kiskunlacháza-Bugyi-Ócsa/Dabas-Ceglédbercel-Szolnok útirány kiépítését javasolták.

A jelenlegi Komárom-Budapest Szolnok vasútvonal hossza 195 kilométer. Ennek a felújítása - bárminemű fejlesztés nélkül - 248 milliárd forintba kerülne. A javasolt útvonalon - amely elkerülné a fővárost - 97 kilométer lenne az új építés, míg a teljes hossza 196 kilométert tenne ki. Ennek az ára 300 milliárd forint.

A közlemény kiemeli: amennyiben a szükséges kormányzati döntések időben megszületnek, valamint a források és a szükséges építési területek rendelkezésre állnak, a beruházás akár már 2017-ben megkezdődhet. Ebben az esetben a következő uniós költségvetési ciklus utolsó évére, 2020-ra el is készülhet.

 

 v012.JPG

 forrás:iho.hu

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása