.

Ócsa

Alsópakony

 

" Katasztrófa sújtotta területekről kitelepítettek átmeneti szállásává minősítette át a telepet, ennek minden hátrányával együtt. A deviza-sorstársakból verbuválódott első 40 család kapott még ugyanennyi reményvesztettet - utóbbiak viszont a kilábalás legcsekélyebb remény nélküliek.

Megjelent a széthúzás, az acsarkodás, a klikkesedés. Sok lett a problémás lakos, akik úgy vélik, mindent helyettük old majd meg valaki – állam, önkormányzat, akárki. Legalábbis, ami pénzbe kerül. Mások emiatt bezárkóztak, és nem érdekli őket semmi, néha egy sportesemény mozdítja csak meg őket. És ami „régen” sosem fordult itt elő, visszatérő vendég lett a faluban a rendőrautó.

Ha ez lehetséges egyáltalán, akkor azt mondhatjuk: a halott falut is megölték azok, akik emberek sorsát íróasztal mellett, ácsceruzával rajzolják, és baltával faragják. És nem akad senki, aki azt mondja, térjetek észre.

Vajon mit mondhatunk arról az elméről, aki a falu szélére, a bekötőútra, távol a házaktól, a füves grund mellé építtetett mozgássérült parkolót? Aki viszont a főúton lévő buszmegállótól nem tervezett járdát a telepig, hogy árkon-bokron-sáron kelhessenek át azok, akik ott szállnak le, az ottani kisboltban vásárolnak. Az sem tökéletesen világos, hogy száz méteren belül miért van két megállóhely..."

 

Forrás,eredeti cikk : http://nepszava.hu/cikk/1055124-megoltek-a-halott-falut

 

 

 

.

Ócsa

Alsópakony

 

 

"Húsz család nyert az ócsai szociális lakópark házainak bérleti jogaira kiírt pályázaton, a többi hatvan ház bérlésére új pályázatot írnak ki, módosított feltételekkel – közölte a pályáztatást lebonyolító Magyar Máltai Szeretetszolgálat hétfőn...

...A március 25-én lezárult pályázat nyerteseit postán értesítik a döntésről. Az érintettek többsége Pest megyéből költözik majd Ócsára, de Nyíregyházáról, Püspökladányból és Szekszárdról is érkeznek családok. Az első körben tizenöt kétgyermekes, három háromgyermekes és két négygyermekes család foglalhatja el a szociális bérlakásokat, a lakóparkba így 47 gyermek érkezik. A szülők egy részének van munkája, másoknak közülük olyan szakmájuk (festő-mázoló, targoncás, bolti eladó) van, amellyel a főváros közelében jó eséllyel el lehet helyezkedni, közölték a szeretetszolgálatnál..."

   Forrás (eredet): index.hu

  

 

 

  

 

Máv vs. Volán

2013.02.28. 19:31

.

Ócsa

Közlekedés

 

 volan-mav-.jpg

Ócsa és környéke

Közlekedés

 

 

 

 

 

   

 

 

"Az agglomerációból kiszervezés alatt álló BKV buszok ügye úgy látszik, hogy jelentősen érinteni fogja a lajosmizsei vasútvonalat. Egyes tervek szerint a jelenleg csak Budapest - Gyál között közlekedő BKV buszok végállomását a Volánbusz kitolná Felsőpakony, Alsópakony érintésével Ócsáig...

 

A Volánbusz bekapcsolná az elővárosi közlekedésbe az Alsópakonyon épülő szociális lakóparkot. Amennyiben ez megvalósulna, akkor valószínűleg a 2209 számú[Budapest -] Gyál - Felsőpakony - Ócsa - Dabas buszvonalon közlekednének a buszok. Ezen a vonalon jelenleg Gyál és Dabas között napi egy pár busz közlekedik 609-es számmal tanítási napokon, amely betér Felsőpakonyra és érinti Alsópakonyt.

 

 

Ha a volán valóban közlekedtetne ezen az útvonalon autóbuszokat, akkor a vasútvonal teljes, 98 kilométeres hosszában lenne párhuzamosan rendszeres autóbusz közlekedés. Ez újabb utasveszteséget eredményezhet, melynek köszönhetően akár ritkíthatják a vonatok számát Budapest és Lajosmizse között..."

   forrás(eredet):mav142.blogspot.hu

 

 

 

 

.

Ócsa

Alsópakony

  

  

 

 

"A projektfelelős Belügyminisztériumból származó információink szerint a döntéshozók továbbra is elkötelezettek a lakópark második ütemének megépítése mellett. Már csak azért is, mivel a közműveket már a lakónegyed egészére – az eredetileg tervezett 420 házra – kiépítették, és megkezdték a lakópark következő ütemének előkészítését. Első lépésben az engedélyeztetési eljárások, illetékek, közműfejlesztési hozzájárulások, fizetendő szakigazgatási díjak, illetve a tervezők munkájának előzetes költségigényét összegezték. Ráadásul a projekt egészére biztosított 6 milliárdból eddig csak 2,4 milliárdot költöttek el. A folytatás lehetőségét erősíti, hogy a szociális lakópark a közfoglalkoztatási program egyik mintaprojektje...."

 

   Forrás (eredet): nol.hu

 

 

  

  

 

 

Elmarad a második ütem?

2013.02.20. 13:42

.

Ócsa

Alsópakony

 

 Lov.JPG

 

"Ahogy az első ütem építésére, úgy a folytatásra is a kormány döntése szükséges . A kabinet elemző jelentést kért a megépült lakóházakba beköltöző családok beilleszkedéséről és előterjesztést a házépítések folytathatóságáról....

A Blikk úgy tudja, a szociális családi házak építése a kabinet szerint sem sikertörténet, így csak a most épülő 80 otthon készül el, több már nem...."

 

 

  forrás:www.blikk.hu

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

"Az ócsai lakópark bérlői pályázata múlt hét pénteken zárult le. A pályázatokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat rangsorolja a kormányrendeletben foglaltak alapján, majd környezettanulmányt készít az esélyes pályázókról. Morva Emília, a szeretetszolgálat közép-magyarországi régiójának vezetője korábban azt nyilatkozta lapunknak, hogy olyan családokat keresnek, akiknek Ócsa valóban lehetőséget ad az újrakezdésre. Akik eléggé motiváltak és rendelkeznek az új lehetőség megragadásához szükséges képességekkel. Így egy Ócsától távol élő, erős rokoni kapcsolatokkal bíró családnak, amelynek gyermekeit oda köti az iskola, a családfő pedig piacképes képesítéssel rendelkezik – nem ajánlható az ócsai szociális lakóparkba költözés.

Ez már eleve erősen leszűkítette az esélyes pályázók körét, hiszen a 13 600 árverésre kijelölt ingatlanból csupán 3600 található Budapesten és Pest megyében. A kormányrendelet értelmében ráadásul csak azok pályázhattak, akiknek ingatlanát a hitelszerződés megkötésekor nem értékelték többre 20-25 milliónál. Az esélyes pályázónak egyébként nem lehet másik ingatlana, és legalább egy gyermeket nevel.

Az elbírálásnál – az ócsai önkormányzat javaslatára – előnyt élveznek azok a családok, ahol legalább az egyik szülőnek van állása, vagy legalább nem 2008 előtt veszítette el azt. A beérkezett pályázatok számítógépes rangsorolása után a szeretetszolgálat munkatársai környezettanulmányt végeznek, amelynek során a jövedelmi-vagyoni helyzetet, a rokoni, baráti kapcsolatokat és személyes kötődéseket, valamint a jelentkezők munkaerő-piaci esélyeit, törekvéseit, illetve a közmunkára való hajlandóságot vizsgálják.."

forrás(eredet): nol.hu

 

 

 

 

 

 

.

Ócsa

Volán

 

 

 

 

"A megbeszélésen jelenlévő országgyűlési képviselők felvetésére a cég keresi a Felsőpakony-Gyál közötti közlekedés fejlesztésének lehetőségét, és nem zárkózik el attól sem, hogy a Volánbusz agglomerációs hálózatába illessze az Ócsa és Alsópakony mellett épülő szociális lakóparkot.

Szó esett Dabas és a környékbeli települések (Inárcs, Kakucs, Újhartyán, Újlengyel) buszközlekedésének javításáról is a dabasi járásközpontba való könnyebb eljutás érdekében..."

  Forrás:

  www.hirado.hu

 

 

 

 

.

Ócsa

Alsópakony

 

 

  4 5 ház.JPG

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Favágás, szűk szobák, tágas kamra és puszta kert várja azokat a családokat, amelyek beköltöznének a kormány Ócsa mellé épített lakóparkjába.

A bedőlt hitelesek keddtől pályázhatnak, de legkorábban majd csak áprilisban költözhetnek be az egyelőre sártengerben úszó, félkész házakba.

A lakópark többe kerül, mint amennyit eredetileg szánt rá a kormány, de azt ígérik, itt nem lesznek depressziósok az emberek, mint az olcsóbb panelban..."

  Forrás: www.origo.hu

 

 

 

 

 

  

Mintaprojekt

2013.01.17. 23:14

.

Ócsa

Alsópakony

 

 

 

 

" Mintaprojektnek tekinti az ócsai lakótelepet a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.

- mely a majdani bérleti szerződéseket is megköti -,

hiszen új, egymás melletti ingatlanokról, és egy új lakóközösségről van szó

- fogalmazott Csillag Tamás, a cég vezérigazgatója.

Kiemelte: rendszeresen be fognak számolni az ócsai vagyonkezelői tapasztalataikról"

 

 Forrás:www.magyarhirlap.hu

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1.1. A TERVPÁLYÁZAT KIÍRÓJA:Belügyminisztérium (1052 Budapest, József Attila u. 2-4.)


A TERVPÁLYÁZAT TÁRSKIÍRÓJA:Magyar Építész Kamara (1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2.)
A TERVPÁLYÁZAT LEBONYOLÍTÓJA:BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.)

1.2. A TERVPÁLYÁZAT TÁRGYA:A tervezési feladat egy 420 lakásos szociális bérlakás-együttes beépítési és környezetalakítási javaslatának elkészítése az Ócsához tartozó Alsópakony területére.


A TERVPÁLYÁZAT CÉLJA:
A tervpályázat célja, hogy a kormány Ócsára tervezett szociális családiház-építési programjához magas szintű településrendezési és építészeti hátteret biztosítson, legyen esély arra, hogy a tervezett beruházás végeredménye egy mintaértékű lakóegyüttes legyen.
A tervek szerint jelen tervpályázati kiírást a lakóépületekre és a közintézmények tervezésére vonatkozó pályázati kiírások követik majd.
Korunk építészetének fő feladata szociális jellegű. A lakáskérdés korszerű megoldása, a perifériára szorult emberek kiszolgáltatottsága, az infrastrukturális hiányosságok, illetve az ezzel együtt járó súlyos települési (társadalmi) feszültségek feloldása összefogást sürget. A szolidaritás erősíti a magukra maradt társadalmi rétegek életbemaradásának lehetőségeit, javítja a társadalom önértékelését.
Magyarországon az utóbbi 20 évben nagyon kevés szociális bérlakás épült, s általában is elmondható, hogy az ország bérlakás-állománya (s ezen belül a szociális bérlakások száma) Európa többi országához viszonyítva rendkívül alacsony. Ezzel szemben a kutatások azt mutatják, hogy a családok élethelyzete alapján nagy igény jelentkezik a szociális bérlakásokra, melyek optimális mértéke az összlakásszám mintegy 8 %-a (jelenleg kb. 4 %). A szociális bérlakások számának növelése elsősorban az üresen álló magántulajdonú lakások megvásárlásával, az önkormányzati bérlakások szociális bérlakásként való hasznosításával, ill. új lakások építésével történhet. Ez utóbbiak száma a jelenlegi gazdasági környezetben csak erősen korlátozott lehet, építészeti és társadalmi hatása azonban jelentős. A tapasztalatok azt mutatják, hogy más országok új (szociális) bérlakás-együttesei mindig fontos társadalmi vitát generáltak, s azok eredményei beépültek a következő hasonló funkciójú beruházásba, melyek így nemcsak értékes településfejlesztési és építészeti folyamatot alkotnak, hanem pontosan mutatják az adott kor közgondolkodását, jövőképét.


Az ócsai beruházás egy ilyen folyamat eleme (kezdete) lehet, így különös jelentőséggel bír. Az utóbbi évtizedekben megvalósult magyarországi példák szinte kizárólag többszintes,többlakásos beépítések, nincsenek tehát értékelhető hazai előképek olyan telepre, amelyben a szociális lakások gazdálkodási lehetőséggel párosulnak. A politikai döntés a beruházás alapja, de annak minősége nagymértékben függ a megvalósuló környezet rendezésétől, illetve építészeti karakterétől, ennek kiérlelése a pályázat legfontosabb célja.
Fontos még tisztázni, mit jelent a szociális lakás, a szociális lakásépítés fogalma. A meghatározás erősen függ egy adott ország aktuális szemléletétől: van, ahol a hajléktalanok otthonhoz való jutása a szociális lakásépítés célja, vannak országok, ahol elvileg bárki számára elérhetőek a szociális lakások. Jelen esetben a szociális lakások azok számára épülnek, akik nagyrészben önhibájukon kívül rászorultakká váltak, és lakhatásuk más módon nem képzelhető el. Ez azt jelenti, hogy nem univerzális rendszerről van szó, melyben mindenki igényelhet szociális lakást, nem is célzott rendszerről, ahol egy adott jövedelem alatt lehet igényelni, hanem
reziduális rendszerről, ahol csak a legkiszolgáltatottabbak kaphatnak szociális bérlakást.

1.3. A TERVPÁLYÁZAT JELLEGE, FORMÁJA:
a) A tervpályázat jellege: NYÍLT
b) A tervpályázati eljárás formája: ÖTLETPÁLYÁZAT (a MÉK „A” tipusú kiírása alapján)
c) A tervpályázat: TITKOS
d) A tervpályázat lebonyolítása a:
- Közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény

 

1.4. A TERVPÁLYÁZATON VALÓ RÉSZVÉTEL FELTÉTELEI
1.4.1. A tervpályázat résztvevője – pályázó – (azaz a pályamű szerzője) az a természetes személy lehet:
a) aki jelen kiírásban meghirdetett tervezési feladat elkészítésére vállalkozik,
b) aki azzal, hogy pályázatát benyújtotta, a tervpályázati kiírás feltételeit magára nézve kötelezőnek elfogadta,
c) akivel szemben a 137/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet 13. § (3) bekezdése szerinti kizáró okok egyike sem áll fenn.
1.4.2. A tervpályázat résztvevőjének (szerzőjének) társtervezője, munkatársa az lehet, akivel szemben a 137/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet 13. § (3) szerinti kizáró okok egyike sem áll fenn.
A társszerzők és a szerzők munkatársai (a vonatkozó etikai normák betartásával) több pályázatban is közreműködhetnek.
1.4.3. A tervpályázat résztvevője – a pályázó – az a gazdálkodó (jogi, vagy jogi személyiség nélküli) szervezet lehet,
a) amely azzal, hogy a pályázatát benyújtotta, a tervpályázati kiírás feltételeit magára nézve kötelezően elfogadta,
b) amely gazdálkodó szervezettel szemben a 137/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet 13. § (4), illetve a megnevezett szerzőre a Korm. rendelet 13. § (3) bekezdésében felsorolt kizáró okok egyike sem vonatkozik.
1.4.4. A tervpályázaton a pályázó csak egy pályaművel vehet részt.



1.5. A TERVPÁLYÁZATBÓL VALÓ KIZÁRÁS
1.5.1. A Bíráló Bizottság
a) a tervpályázatból a tervcsomag felbontása nélkül kizárja a beadási határidő után postára adott küldeményt,
b) kizárja a titkosságot sértő pályázatot, (lásd 2.4. pont végén)
c) kizárja a pályázati dokumentációban meghatározott kötelező tartalmi követelményeket nem teljesítő pályamunkát,
d) kizárja a bírálatból a formai követelményeket nem teljesítő, illetve hiányos pályaműveket,
e) kizárja az 1.4. 1-3. pontokban meghatározott „részvételi feltételek”-et nem teljesítő pályázókat.
1.5.2. Amennyiben a kizárás okai (1.5.1.e.):
a) a lezárt borítékok felbontásakor bizonyosodnak be, a Bíráló Bizottság a pályázatok megállapított sorrendjében nevezi meg a díjazott és megvett pályázatokat, és a szabálytalanság miatt kizárt pályázók pályázati díját illetve megvételét nem adja ki,
b) amennyiben a Bíráló Bizottság utolsó plenáris ülését követő 2 hónapon belül bizonyosodik be a „részvételi feltételek” teljesítésének elmaradása, úgy a kiíró a szabálytalan pályázó eredményét semmisnek tekinti, és ilyen esetben a pályázati díj, illetve megvétel a kiírónak visszajár.

 

1.6. A TERVPÁLYÁZAT LEBONYOLÍTÁSÁNAK IDŐTÁBLÁZATA
a) Tervpályázat meghirdetése kiírás árusításának kezdete: 2011. aug. 30.
b) Helyszíni szemle időpontja: 2011. szept. 2.
c) Kérdések határideje: 2011. szept. 5. 24h00 (mail-ben)
d) Kérdésekre adott válaszok határideje:2011. szept. 7.
e) Pályaművek postára adásának határideje: 2011. okt. 3. (hétfő)24h00
f) Pályaművek beérkezésének utolsó határideje: 2011. okt. 7.(péntek)
14h00
g) Pályázat eredményének kihirdetése, a díjak átadása: 2011. okt. 14.10h00
h) Díjazásban nem részesült pályaművek visszaadása: 2011. okt. 28.
A tervpályázati dokumentáció ára: 12 500 Ft (bruttó)


 

Forrás és további infó: www.tervlap.hu

 

 

 

 

 

 

 

Alsópakony

2011.09.03. 22:59

 

 

 

 

   

 

 

   

 

   Térképek:

   www.worldplaces.net

   www.geody.com

   www.viamichelin.com

   

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Terület:

 

 Nagyon sok weboldalon tévesen az MTI-től átvett rossz képeket csatolnak,

 a helyes terület a következő:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Forrás: Ötletpályázati Dokumentáció és Ócsa.blog.hu

 

 

 Új Hírek:

 

 A belügyminiszter országos és nyílt ötletpályázatot hirdet a bajbajutott devizahitelesek megsegítését szolgáló ócsai szociális bérlakás-együttes beépítési és környezetalakítási javaslatának elkészítésére.

 

A TERVPÁLYÁZAT CÉLJA:

A tervpályázat célja, hogy a kormány Ócsára tervezett szociális családiház-építési programjához magas szintű településrendezési és építészeti hátteret biztosítson, legyen esély arra, hogy a tervezett beruházás végeredménye egy mintaértékű lakóegyüttes legyen.


"A tervek szerint jelen tervpályázati kiírást a lakóépületekre és a közintézmények tervezésére vonatkozó pályázati kiírások követik majd.
Korunk építészetének fő feladata szociális jellegű. A lakáskérdés korszerű megoldása, a perifériára szorult emberek kiszolgáltatottsága, az infrastrukturális hiányosságok, illetve az ezzel együtt járó súlyos települési (társadalmi) feszültségek feloldása összefogást sürget. A szolidaritás erősíti a magukra maradt társadalmi rétegek életbemaradásának lehetőségeit, javítja a társadalom önértékelését...."

 

További információk a pályázatról:

ocsa.blog.hu/alsopakony_palyazat

 

 


 

 

 Régebbi cikkek:

 


 

 

Ötletpályázat a mintafalura

 

ocsa.blog.hu/otletpalyazatot_irtak_ki_az_ocsai_mintafalura

 

 


 

Alsópakonyi focipálya??

 

ocsa.blog.hu/ovodat_es_focipalyat_is_epitene_a_kormany

 


 

 

Ócsai modell

 

ocsa.blog.hu/2011/09/01/ocsai_modell

 

 


 

 

Mit szól Ócsa a devizahiteleseknek?

 

ocsa.blog.hu/mit_szol_ocsa_a_devizahitelesekhez

 


 

 

Pénzkidobás az ócsai telep?

 

ocsa.blog.hu/penzkidobas_az_ocsai_telep

 


 

Épülhet a "deviza" lakótelep?

 

""Először vegyes érzelmekkel fogadtuk, de nyitottak vagyunk

és segítünk a családokon" – mondja Bukodi Károly,

a település fideszes polgármestere..."

 

ocsa.blog.hu/epul_a_devizalakotelep

 


 

 

Ön elköltözne Ócsára?

 

ocsa.blog.hu/on_elkoltozne_ocsara_1

 


 

 

Üdvözlet devizafalváról:

 

ocsa.blog.hu/udvozlet_devizafalvarol

 


 

 

Interjú: Bukodi Károllyal (Ócsa polgármestere)

 

ocsa.blog.hu/interjuk_30

 


 

 

Video riport:

 

ocsa.blog.hu/kozmu_nincs_kukacos_a_viz_ezt_talaltuk_ocsan_video

 


 

 

Hatalmas költség:

 

ocsa.blog.hu/hatalmas_koltseget_vesz_a_nyakaba_a_kormany_az_ocsai_modellel
 

 


 

 A bűnözés melegágya lesz?

 

ocsa.blog.hu/a_bunozes_melegagya_lesz_a_kormany_hitelcsod_gettoja

 


 

 Ócsai riportok:

 

ocsa.blog.hu/riport_a_bedolt_lakashitelesek_menedekhelyerol

 

 


 

 Ócsa a híradásokban:

 

 ocsa.blog.hu/ocsa_a_hiradokban

 

 


 

 Ide telepítik a bedőlt hiteleseket!

 

 

   "A bedőlt lakáshitelesek a Budapesttől 30 kilométerre, a kilencezer lelkes

       Ócsa-Alsópakony településrészén felépülő házakban bérlőként lakhatnak

 majd.

 

 ocsa.blog.hu/ide_telepitik_a_bedolt_hiteleseket

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   "A lakóházak mellett a területre kell tervezni egy

  négytantermes alsótagozatos iskolát, egy 50-75

  férőhelyes óvodát, egy 40 férőhelyes bölcsődét is.

  Ezen kívül lenne egy 600 m2-es kereskedelmi

  egység, posta, körzeti felnőtt- és gyermekorvosi

  rendelő, klubkönyvtár és ökumenikus templom,

  valamint egy 3-4 hektáros zöldterület,

  focipálya is a telepen."

 Tovább a cikkre:www.origo.hu/itthon/20110901

 

 

 

 

 

   

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ócsai modell

2011.09.01. 14:25

 

 

   "Egy település életébe nem szabad drasztikus

   eszközökkel belenyúlni. Veszélyes és

   kiszámíthatatlan következménye lehet,

   ha a lakosság növekedése nem természetes

   gyarapodás eredménye, egyszerűen csak

   „odatelepítenek” több száz embert.

   De mindebben persze nincs semmi meglepő.

   A kormány szociálpolitikai módszerei a két

   világháború közötti időszak technikáit idézik."

   Tovább a cikkhez::   www.168ora.hu

 

 

 

  

   

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Az általunk megkérdezett ingatlanközvetítő szerint

   lesznek nehézségeik az oda költözőknek, mivel most

   sem túl fényes a helyzet.Budapest délkeleti

   agglomerációjában fekvő Ócsa nem egy felkapott

   település. Az ingatlanpiac alig mutat életjeleket a

   térségben. Ennek egyik oka a válság, a másik azonban

   a helyi adottságokban keresendő. Komoly gondot

   jelent a város számára a közlekedés,ugyanis azt

   vagy autóval lehet megoldani, vagy leginkább vonattal,

   de utóbbi ritkán jár, s a  település több részétől

   meglehetősen távol  található az állomás....

   Tovább a cikkre: ingatlanmagazin.com

 

 

Pénzkidobás az ócsai telep?

2011.08.18. 07:29

 

 

 

"Mindazonáltal érdemes megvizsgálni, hogy

a projektre szánt büdzséből hány problémásnak

minősülő devizahitelt tudna átvállalni a magyar

állam, és így hány ingatlan kerülhetne a

Nemzeti Eszközkezelő fennhatósága alá....."

Forrás és tovább a cikkhez:  penzcentrum.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Épül a devizalakótelep

2011.08.11. 21:56

 

Ön elköltözne Ócsára?

2011.08.11. 20:50

 

Üdvözlet Devizafalváról!

2011.08.11. 20:46

.

Ócsa

Alsópakony

 

 

 

 

hirszerzöLOGO.jpg

 

 

 

 

"Az emberek pont arra szavaztak tavaly tavasszal,

hogy a fizetésképtelen devizahiteleseket a kormány

könnyűszerkezetes bérházakból ácsolt telepre deportálja,

összeköltöztetve őket a Duna-Tisza közi homokhátság

egyik félreeső sarkában, "házikerti növénytermesztésre",

Ócsára." 

 

 

 

Forrás(Cikk): hirszerzo.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.

Ócsa

Alsópakony

 

 

 

 HVGLOGO.jpg

     " A közmű nincs kiépítve, sokszor kukacos a víz,

       a busz csak ritkán jár Ócsa mellett, ahová bebukott

       devizahiteleseknek építtetne házat a kormány.

       De mit szólnak mindehhez a már ott élők?"

 

 

 

       Forrás(eredet) videó: hvg.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.

Ócsa

Alsópakony

origo-logoBLOGkicsi205x160b.jpg

"Arról is megállapodott a minisztérium a helyi 

polgármesterekkel, hogy az első ütemmel

párhuzamosan bővítik a bölcsödét és az óvodát is,

amihez hozzájárul az állam is. Ha több ház is épül,

akkor az iskolát is bővítik - mondta Szaló,

hozzátéve, hogy az első ütemmel egyidejűleg

ezen kívül bicikliutat építenek az ócsai vasútállomásig,

megoldják, hogy legyen iskolabusz, és bevezetik

az ivóvízellátást az alsópakonyi városrészbe...."

Folytatás:www.origo.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.

Ócsa

Alsópakony

 

 

 STOP.jpg

"Csepeli György szociálpszichológus úgy véli, a csődtelep

építésének ötlete goebbelsi propagandafogáshoz hasonlít.

Ladányi János szociológus pedig - egyebek mellett -

a ferencvárosi Dzsumbuj példáját hozza fel elrettentésül,

ahol az egy tömbbe zsúfolt elszegényedett családok

együttélése etnikai konfliktusokhoz, szociális

feszültségekhez vezetett, a bűnözés melegágyává

tette a telepet....." Folytatás: www.stop.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 .

Ócsa

Alsópakony/Origo

 

 origo-logoBLOGkicsi205x160b.jpg

 

    Ócsától hat kilométerre, a vasúttól és a buszmegállóktól

    távol fekszik az az állami föld, ahova a Belügyminisztérium

    tervei szerint bérlakásokat épít az állam a fizetésképtelen

    devizahiteleseknek. A terület mellett harminc család él

    vezetékes víz és csatorna nélkül, ők boltot várnak

    az új teleptől. A helyiek szerint Ócsán is nehéz megélni,

    kevés a munkalehetőség, bajba jutott hiteleseket viszont

    itt is mindenki ismer....       Folytatás: www.origo.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.

Ócsa

Alsópakony 

 

    

   

 

 

 

 

 Összefoglaló

 

 

 

 

 

 

       

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

      Forrás:

        BM Sajtóosztály, kormany.hu

      

 

 

 

 

 

 

       A bedőlt lakáshitelesek a Budapesttől 30 kilométerre, a kilencezer lelkes

       Ócsa-Alsópakony településrészén felépülő házakban bérlőként lakhatnak

       majd.

       Az 1000 négyzetméteres telkekre tervezett ingatlanok eltérő

       alapterületűek lesznek:

       a házaspárok 40 négyzetméteres, az egygyerekesek 50,

       a kétgyerekesek 60,

       a háromgyerekesek 80 négyzetméteres családi házat kapnak majd.

       Forrás: index.hu/belfold/2011/08/09/

 

 

 

       

 

 

 

 

     

     Egy kis információ:

      Alsópakony: Lakosság: 141 fő  (2003 KSH adat)

     A településrész távolsága a központi belterület (Ócsa) centrumától 5.5km

 

      

 

 

 

    

   " Nehéz értelmezni a kormány programját anélkül, hogy tudnánk az

    ország melyik részéből akarják Ócsára költöztetni a bedőlt hiteleseket

    és hogy miből fognak ott megélni - mondta Varjasné Székely Éva.

    A Magyar Lakásépítők Országos Szövetsége (Malosz) elnöke szerint

    azért, mert valaki nem tudja fizetni a hitelét, még lehet,

    hogy van munkája, amit nem mondhat fel hiába költöztetné a

    kormány az ország másik részére. Pazarlásnak tartja a programot

    Varga Dénes gazdaságkutató, a DEM Gazdaságkutató Iroda

    kutatásvezetője. Véleménye szerint sem lakáspolitikai sem szociális

    érdekeket nem szolgál a program."

    Forrás:penzcentrum.hu

 

 

   

     "Állami földterületre van szükségünk, hiszen ott tudjuk a majd viszonylag

    olcsón megépíteni ezek a lakásokat. Így ingatlanspekuláció sem lesz.

    Százezer nem fizető ember van, alapvetően a nagyvárosok környékén élnek.

    Hamarosan ki fogjuk jelölni a Budapest környéki állami területeket,

    ahol indulhat az építkezés. Most arra keressük a válasz, hogy ennek

    a munkának mekkora részét lehet közmunkában elvégezni, hogy még

    olcsóbb legyen." - nyilatkozta Orbán Viktor

    forrás:www.blikk.hu

 

 

 

 '" Pótcselekvésnek pazarlásnak és megtévesztésnek tartja az ócsai

   szocális családiház építési programot Varga Dénes gazdaságkutató,

   a DEM Gazdaságkutató Iroda kutatásvezetője. Mint fogalmaz, sem

    lakáspolitikai, sem szociálpolitikai jelentősége nincs, s csak

   részérdekeket szolgálha. Ráadásul Ócsán már komolyabb értéke

    van a földnek, amit nagy kár lenne egy ilyen programra elpazarolni

   - hangsúlyozza Varga.

   Akár 1.3- 1,4 millió forint is lehet a hektáronkénti ára az Ócsa

   körüli szántóföldeknek, amelyek különösen azért is értékesek,

   mert az összefüggő, nagy termőföldek száma már korlátozott

   a megyében - tudtuk meg az Otthon Centrum telekdivíziójának

   vezetőjétől. Az összközműves, belterületi építési telkek árának

   plafonja Ócsán 8 ezer forint körül lehet, az ezer négyzetmétereseké

    ennél valamivel alacsonyabb, a 6,5-7 ezer forint közötti sávban

   mozoghat - tette hozzá Nagy Tibor.

   A parcellázandó, fejlesztendő területeken, ahol ki kell építeni

    az infrastruktúrát, közműveket, a négyzetméterenkénti ár inkább

   5-600 forintos sávban szóródik, a közös területek levonása után

   800 forintos építési telekárral számolhatunk - mondta végül.

   Ócsa Alsópakony felőli külterülete lehet a program számára kijelölve,

   de pontos részleteket még a város aljegyzője sem tud. Molnár Csaba

   a Napi kérdésére elmondta, a kilencezres lélekszámú Ócsán a mintegy

   ötzeres felnőtt lakosság zöme Budapestre ingázik, ami a kőbánya-kispesti 

   vasútállomásig 40 perc.

    A városban eddig a jelenleg felszámolás alatt álló FÉG volt az

   egyetlen nagyobb munkáltató. A jövőben a szerepét egy új

    vállalkozás, a Nagév veheti át. A helyi munkanélküliségről nem kaptunk

   adatot az aljegyzőtől (az illetékes dabasi munkaügyi központtól sem),

   a helyben bedőlt hitelesek arányát Budapest közelsége miatt az

    országos átlagnál valamivel jobban minősített Molná Csaba.

    A város belterületén teljes a közművesítettség a szociális ellátórendszer

    azonban már most is százszázalékosan kihasznált, bővítésére

    - lakosság számának növekedése esetén - a forráshiányos

     önkormányzatnak nincs lehetősége. Uniós forrásokra ugyan

    pályáztak óvoda építésre, de nem nyertek - mondta az aljegyző."

 

     forrás:www.napi.hu

     

 

 

     Az ócsai telepépítés egyszerűen kormányzati idiotizmus

   – állítja Korózs Lajos, a szociális minisztérium volt államtitkára.

   – Semmit nem old meg, hiszen a devizahitelesek egy része munkahelyének

   elvesztése miatt sodródott adósságspirálba, így ők egy munkahely nélküli t

   elepülésen, csupán háztájiból, közmunkabérből és segélyből aligha tudják

    fizetni a bérleti díjat és a rezsit, miközben a korábbi lakhelyükön meglévő

    baráti-családi kapcsolataik révén nyerhető segítségtől is elesnek.

   Ezzel a súlyos teherrel aligha képes megbírkózni egy olyan önkormányzat,

   amely még szociális bizottságot sem hozott létre.

   Talán mert nemigen akad segélyként szétosztható pénz.

   A település idei költségvetésének tervezett hiánya 254 millió forint.

   

    A program részleteit egyelőre a helyi önkormányzat vezetői sem ismerik.

   Lapunk információi szerint a kormány 300 család letelepítését tervezi a

  program első ütemében. S ez komoly lélekszám-gyarapodást jelentene

   a jelenleg 5000 (???) főt számláló településen, ahol a felnőttek fele már most

   is a fővárosba jár dolgozni. Az arány vélhetőleg növekedni fog, hiszen

   a többieknek munkát adó FÉG felszámolás alatt áll. S akkor még nem

   beszéltünk a beköltöző óvodások, iskolások elhelyezéséről, vagy éppen

    az egészségügyi ellátásról növekedő terheiről.

  

    forrás: nol.hu/belfold/getto_epul_a_devizahiteleseknek

 

 

 

   Fideszes aggodalmak ellenére indult az ócsai modell

   Nyár elején még a kormányoldalon belül is vita volt arról, hogy

   új házak építésével vagy régi ingatlanok felhasználásával 

   segítsenek a fizetésképtelen lakáshiteleseknek, és az ócsai projekt

   elindítása azt jelzi, hogy az előbbi támogatói nyertek......

   forrás: www.origo.hu

 

   

 

"A helyiek hangulatára vonatkozó kérdésre a polgármester úgy fogalmazott:

egyre többen érdeklődnek nála arról, hogy mi is épül a környéken,

de aggodalom, netán félelem egyelőre nem érzékelhető Ócsán....

 

....Alig egy héten belül újabb egyeztetés volt a Belügyminisztériumban

az alpolgármesterrel és a főépítésszel Ócsa infrastrukturális helyzetéről

és szükségleteiről - tette hozzá Bukodi Károly.

Beszámolója szerint ezek a "puhatolózó" tárgyalások akár igényfelmérésnek

is tekinthetők, hiszen egyelőre nem tudni - mint mondta,ő legalábbis nem tudja

-, hogy hány ütemben, hány ház és mikorra épül majd fel, hány embert kell

majd befogadni Ócsa-Alsópakonyon, és kik lesznek a beköltözők.

Nem mindegy ugyanis, hogy zömmel házaspárok, vagy inkább óvodás,

iskolás gyermekeket nevelők gyarapítják majd a lakosságot,

hiszen ettől is függ, hogy milyen intézmények fejlesztésére,

bővítésére lesz szükség Ócsán. Fontos, hogy "bírjuk-e a jelenlegi kapacitásunkkal,

vagy sem" - magyarázta Bukodi Károly, hozzátéve,

remélhetőleg a szükséges fejlesztésekre vonatkozó konkrétumokról

is szó lesz már a csütörtöki egyeztetésen."

 

 forrás:hvg.hu/ocsai_helyzet

 

 

 

 Video:  

 

 

Link: www.rtlklub.hu     21perc után

 

 

 

   

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 tv2.hu/tenyek 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

    

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása