.

Budapest

Europark

 


 

 

 

 

 

 

 

 

Leonardo az Europarkban!

 

Az EUROPARK ismét olyan szenzációs kiállítást mutat be, mely a kultúrát és művelődést hozza Kispestre. Ezúttal nem csak a gyermekek, hanem a technika és a reneszánsz iránt érdeklődő felnőttek is találnak látnivalót. Kispest kedvelt bevásárlóközpontja ezzel is támogatja a tudást és az ismeretterjesztést.

A reneszánsz polihisztor eredeti rajzai alapján keltette életre Berkovits Imre és Nagy Zsolt azokat a szerkezeteket, melyek a művész életében nem valósulhattak meg. A korszakalkotó ötleteket Leonardo által javasolt anyagból állították elő makettezést és sok-sok kísérletezést követően. Két éven át tartó kitartó munka után állt össze a mostani tárlat: a mechanikus szerkezeteket interaktív kiállításon mutatják be.

A program egész Európát bejárta, s hamarosan, október 2-tól látogatható az EUROPARK-ban is. 

A tengelye körül forgó híres helikopter és egy működő malomszerkezet mellett számos érdekesség is kiállításra kerül. Sőt, a gyerekek a Leonardo által megálmodott szárnyakat is kipróbálhatják egy siklópályán.

A Leonardo által megálmodott szerkezeteket bemutató tárlaton megismerhetjük Leonardo dolgozószobáját, és a reneszánsz kort is. A kiállítás ingyenesen látogatható október 19-ig. Regisztráció és előjelentkezés nem szükséges.

 

 

 forrás: europark.hu

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása